AOR, WESTCOAST & MELODIC ROCK

április 2025
Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas
<< <	Archív
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30

2007.11.20. 12:52 dandoadi

JAY GRAYDON ÉLŐ DVD HAMAROSAN!

A Ward Records gondozásában december 5-én lát napvilágot DVD-n Japánban az az élő videoanyag, amit még 1994-ben rögzítettek a Jay Graydon Allstars Band "Japan/Scandinavia Tour" elnevezésű koncertsorozatának egyik japán állomásán. A turné felállása a következő volt:

Jay Graydon - guitars and vocals
Bill Champlin - vocals, guitar & Hammond B3
Bill Cantos - vocals & keyboard
Sherwood Ball - vocals and guitar
Steve Porcaro - keyboard and synths
John Van Tongeren - keyboard and synths
Pat Mastelotto - drums
Kenji Sano - bass
Joseph Williams - vocals

Nem gyenge!!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

1 komment

2007.11.20. 06:55 dandoadi

INTERJÚ: BOBBY LAMM (CHICAGO) - 2007. NOVEMBER

Az alábbiakban egy friss interjú olvasható Robert Lamm-mel, a Chicago egyik alapítótagjával, aki megrendítő őszinteséggel beszél a Chicago-ról, az ott betöltött szerepéről, zenésztársairól, producerekről, David Foster-ről, szólókarrierjéről és sok minden másról.

Olvassátok szeretettel!

KÉRDÉS: Miért kellett olyan sokat várnunk a "Chicago XXX"-ra? 15 éve ugyanis ez az első teljesen új anyag, a "Twenty1" 1991-es megjelenése óta...

LAMM: A válasz egyszerű: a Peter Wolf-fal tervezett "Chicago 22"-höz óriási lelkesedéssel és reménnyel álltunk hozzá, hiszen visszatértünk ahhoz a zenei hozzáálláshoz, ami a korai albumainkat jellemezte. Feszes, sokkal nagyobb kihívást jelentő dalok, mint bármi, amit a 80as években csináltunk. Az eredmény: összekülönbözés a Warner/Reprise kiadóval, és a lemez meg-nem jelenése. Ez az egész zenekart elkedvetlenítette, és mivel úgy gondoltuk, hogy kihoztuk magunkból a maximumot, minek csináljunk olyan zenét, amire bár mi igazán büszkék vagyunk, semmi támogatást nem kapunk a kiadótól.

K: A korai korszakban te voltál az egyik fő dalszerző, de ez az évek során megváltozott. Miért? Az olyan új tagok beszállása miatt, mint Bill Champlin és Jason Scheff? És a későbbiekben hogy történt, hogy külső dalszerzők kezdtek dolgozni veletek, ellentétben a korai időkkel, amikor csak ti írtátok a dalaitokat?

L: A trend a külső dalszerzők beépítésére a 80as években kezdődött, egyfajta alternatívaként szolgálva arra a fajta dalszerzésre, ahogy azelőtt dolgoztunk, hiszen azt a kiadó non-kommersznek ítélte, és ezért fenyegetővé vált a menedzsment, a rádió, és az MTV számára.

Még mindig én vagyok a fő dalszerző, és soha nem hagytam abba a dalszerzést, még ha a zenekaron belül az én ízlésemben nincs is bizalom. Nem véletlenül volt 5 Robert Lamm szólóproject 1990 óta...

K: A "Chicago-sound" nagyot változott, mikor David Foster került a produceri székbe a 16-os lemeznél. Miért választottátok őt? Azért, mert korábban Bill Champlin-nel dolgozott? Ez egy tudatos döntés volt, hogy azért döntöttetek mellette, hogy változtasson a hangzáson?

L: Fostert már fontolóra vettük a 13-as és a 14-es lemez körül is, de végül a 16-osnál alkalmaztuk. Jó hírneve volt a Hall & Oates-szal, illetve más nagy előadókkal végzett munkája miatt. Champlin dolgaiban való részvétele számunkra jelentéktelen volt és mellékes. A Chicago karrierjében ezen a ponton a mainstream popzene megváltozott, és Foster úgy gondolta, hogy a sound legfontosabb részei Cetera hangja és - kisebb mértékben - a fúvósok.

K: Az utolsó David Foster-rel készült album a 18 volt. Miért nem alkalmaztátok őt a későbbiekben?

L: Foster nem érezte a banda dinamikáját, és azt az elkötelezettséget, ami bennünk volt egymás felé. És nem szerette Scheff hangját sem. A 18 meg is bukott, mert Foster ragaszkodott ahhoz, hogy mindent ő irányítson a munkálatok alatt, ahelyett hogy hitt volna a banda erejében.

K: Rengeteg szó esik a "Stone Of Sisyphus" c. meg nem jelent lemezről, és nagyon sok embertől azt hallottam, hogy egy igazi mestermű. Amennyire tudom, azért nem jelenhetett meg, mert nem volt elég kommersz. A kérdésem az: napvilágot lát valaha ez az album? Észrevettem, hogy a "Chicago XXVI" lemezem a Chicago Recordings Inc.- nél lett megjelentetve. Létezik még ez a kiadó? Ha igen, megjelenhet itt az "SOS" ? Bár azt is el tudnám képzelni, ha az olasz Frontiers kiadó érdeklődne az anyag iránt. Vagy jelenleg csak a Rhino-nál jelentettek meg lemezeket?

L: Lásd 2-es válasz. A Rhino birtokol minden master-t és jövő évben ki is fogja adni a Chicago 22-t. Chicago Records? Az már nem létezik.

K: Az egyik kedvenc Chicago albumom a "Night & Day". Egyszerűen imádom azokat a jazz és big band klasszikusokat a ti hangszerelésetekkel. Iszonyú nagy mennyiségű dal van azokból az időkből (1920-1950 közöttről). Nem terveztek egy "Night & Day" Part 2-t ?

L: Köszönöm a szavaid erről a lemezről, ez az egyik legnagyobb büszkeségünk. Talán lesz folytatása. Ha Bruce Fairbairn nem hunyt volna el, valószínűleg már lenne is!

K: A legendás néhai Bruce Fairbairn volt a producer a "Night & Day"-en. Milyen volt vele dolgozni és mennyivel volt másabb, mint David Foster?

L: Fosternek kényelmesebb szólóelőadókkal dolgozni. A tapasztalatunk Bruce-szal az volt, hogy megértette a zenekar természetét, hogy hogyan történik a közreműködés a Chicago minden irányából, megadta nekünk a teret, hogy ez az album rendkívüli lehessen.

K: Egy másik kedvenc albumom a "Twenty1", és ha már zseniális producerekről beszélünk, a dalok nagy részén Ron Nevison dolgozott veletek (ahogy pár dalon a 19-en is). Hogy jött az ötlet hogy vele dolgozzatok?

L: Nevison szigorúan a 80as évek végén lévő nagy sikereinek köszönhetően lett kiválasztva. Ő hozta a Diane Warren nótákat is a lemezre. Nem értettük, miért kell ilyen egyszerű zenét csinálnunk. De ezek voltak a slágerek. Ebben az időszakban merültek fel a problémák Danny Seraphine gyengülő teljesítményével, így már nem is játszik a lemezen, és szinte teljesen mellőzve lettek a fúvósok is. Én személy szerint ragaszkodtam a fúvósokhoz azokban a dalokban, amiket én írtam ezeken a lemezeken.

Nevison nem zenész, és ez így nem működött.

K: A Chicago-nak jó hosszú történelme van. Mit gondolsz, mennyiben másabb a banda most, mint amikor elkezdtétek?

L: A fő differenciák: nincs Terry Kath és rossz a felfogás. A menedzsment képes volt irányítani az eredeti tagokat, így már inkább pénzkereseti forrásként funkcionál. Sokkal több lehetett volna...

K: A Chicago-ban mindig is sokan voltatok tagok. Jelenleg 8-an vagytok. Nehéz így a döntések meghozatala ? Van valaki a bandában, aki kimondja a végső szót, ha nem tudtok dűlőre jutni? Mondjuk te, vagy Jimmy Pankow?

L: Lásd az előző válasz...Amúgy pedig 4 eredeti tag van. Champlin és Scheff partnerek, ők nem kívántak részt venni a döntések meghozatalában, sajnos. Imboden és Howland pedig alkalmazottak.

K: Hogy jött létre a Beckley-Lamm-Wilson project?

L: Mialatt a második szólóalbumomat készítettem, Beckley küldött egy dalt a produceremnek, Phil Ramone-nak, aki azt javasolta, hogy énekeljek egy dalt Carl-lal és Gerry-vel.

Amikor ezt a projectet elkezdtük, már rég barátok voltunk, és mind elidegenedtünk az eredeti bandáinktól, úgyhogy buzgón vetettük bele magunkat a közös munkába.

K: Közreműködsz Roger Daltrey "Rocks In The Head" c. szólóalbumán is. Hogy kerültél ebbe a projectbe?

L: Az akkori dalszerző partnerem, Gerard McMahon dolgozott ezen a projecten és megkért, hogy csatlakozzak. Igazán örülök, hogy megismerkedhettem Daltrey-val, aki egy kitűnő művész.

K: A Chicago szerepel egy dallal az "USA for Africa" lemezen, a "Good For Nothing" c. nótával. Hogy kerültetek szóba ennél az albumnál?

L: Quincy Jones és a többiek akik az albumon dolgoztak, kitalálták, hogy fel akarnak minket tenni a lemezre, a lemezeladási számok növelésének érdekében. (jótékonysági lemez - a szerk.) Foster szintén szerepelni akart az albumon.

K: A "Good For Nothing" külön erre a lemezre lett írva és feljátszva?

L: Nem, a dalt én és Richard Marx - Foster protezsáltja - írtuk, még a Chicago 17-re. Marx is hangszerelte a dalt.

K: Nem volt nehéz kiválasztani egy albumra való dalt a "Night & Day"-re hiszen annyi fantasztikus örökzöldből lehetett választanatok?

L: De, rengeteg jó dal született abban az időben. Mindig emlékeztetni kellett magunkat arra, hogy itt big bandekről van szó, nem csak a jazzről, Porter-ről, Gershwin-ről, stb. Azt hiszem jól sikerült a döntésünk, noha van pár megkérdejelezhető választás is, mint pl a "Blues In The Night" és a "Dream A Little Dream".

K: Nem volt nehéz áthangszerelni ezeket a klasszikusokat ? Hogy vettétek ezt a kihívást ?

L: Ha valami vidám hangulatban telik, akkor semmi sem nehéz! A dolog kulcsa az volt, hogy emlékezzünk, ez egy Chicago album lesz.

K: Hogy éltétek meg Peter Cetera helyettesítését és mért Jason-ra esett a választás?

L: Olyasvalakit akartunk, aki igazán a Chicago részévé akar válni. Cetera pont jókor ment el.

Egy olyan hangot akartunk, aki nem olyan mint a többi pop/rock hang. Jason hangja nagyon karakteres, felismerhető. Tehetséges zenész, nagyszerű basszusgitáros, dalokat is ír, így hát tényleg tökéletesen beleillik a zenekarba.

K: El tudom képzelni, hány kiadatlan Chicago nóta lehet a tarsolyotokban. Más olyan bandák is kiadtak korábban meg nem jelent dolgokat, mint a Toto, a Beatles, vagy a Bon Jovi. Ti nem terveztek egy ilyen Chicago Box Set-et?

L: Nagyon kevés ilyen anyagunk van, ami van, az pedig a Rhino újrakiadásokra kerül. Bővebb infoért nézelődj a Rhino.com-on.

K: Tudomásom szerint Keith Howland nem játszott egy lemezen sem a Chicago előtt. Hogy jött az ötlet őt választani 1995-ben, miközben annyi brilliáns gitáros volt L.A.-ben, akik mellett dönthettetek volna? (Nem Keith értékét kétségbevonva, hiszen ő is brilliáns!)

L: Howland Chicago koncerteken nőtt fel, tudja az egész repertoárt, megérti Kath hatását a Chicago sound-ra, friss ötletei vannak, részt vesz a munkában, és óriási energia van benne. Ő volt a megfelelő választás!

K: Bruce Gaitsch tagként van feltüntetve a "Night & Day"-en, mégsem maradt tag. Miért?

L: Bruce egy nagyszerű barát, és képzett gitáros. És ő is Chicago-ból jött! Épp akkor szűnt meg a kapcsolatunk DaWayne Bailey-vel, és Bruce örömmel ugrott be. Nem különösebben akart állandó tag lenni, és nem is énekel.

K: A szólelemezeden, a "Life Is Good In My Neighborhood"-on Phil Ramone-nal dolgoztál együtt. Milyen volt vele a közös munka, és mennyivel volt másabb mint a többi fantasztikus producer, akikkel összehozott a sors?

L: Phil nagyon bátorító volt velem egy olyan időszakban, amikor nagyon kellemetlenül éreztem magam a bandában. Hosszú történelme van a Chicagoval, régóta ismerem, és ő egy barát.

És meg kellene említenünk a két másik producert, akik érintettek ebben a projectben, Randy Goodrum-ot és John Van Eps-t.

K: Te írtad vagy közreműködtél a legtöbb dalban a lemezeden, a "Subtlety & Passion"-ön. Hogy zajlottak a munkálatok?

L: Mintha csak a mennyben lettem volna. Rengeteg időt töltöttem a vázlataimmal, amiket az évek során halmoztam fel a stúdióimban New York-ban és California-ban. Tudtam, hogy ez egy olyan album, amit a Chicago-nak kéne megcsinálnia. Habár az én témáim Terry Kath elvesztéséről, az új életemről az új szerelmemmel, Joy-jal, a gyermekeimről, 9/11-ről, a zenekarbeli testvéreimmel való kapcsolatomról szóltak. Nagyon személyes témák. Ez volt a lényeg. Az érzéseimről írni, nem valami szar power balladákat játszani.

K: Hogy választottad ki a zenészeket hozzá?

L: Azt akartam, hogy mindenki játszon rajta, aki valaha játszott a Chicago-val, még Terry Kath is, mivel ez a lemez egy hódolat volt a Chicago felé. Pár ember viszont sajnos nem ért rá abban az időpontban, amikor a lemezt vettük fel, és ezt mélységesen sajnálom.

K: Azt olvastam valahol, hogy a Chicago dolgozott együtt Duke Ellington-nal, illetve részt vettetek egy TV show-ban vele. Igaz ez? Milyen volt a kapcsolatotok?

L: Duke akkor már nagyon beteg volt, és nem sokkal a show után elhunyt. Találkoztunk a 20. század legnagyobb zenészeivel, és ők mind nagyon kedvesek voltak az "új fiúkkal". Szerezd be a "We Love You Madly" c. DVD-t!

K: Hogy lehet, hogy nem használtátok több dalodat a "Chicago XXX"-on?

L: A producer, Jay De Marcus feladata volt, hogy jól válassza ki a dalokat. Az én személyes választásom nem ezekre esett volna. Pankow nem hozott dalokat, Loughnane dalait nem használtuk fel. Én 9 nótát hoztam.

K: Terveid között szerepel egy új szólóalbum?

L: Igen, mindig is fogok új zenéket írni. Most fejeztem be egy lemezanyagot, ami a "The Bossa Project" névre hallgat majd, és 2008 közepén fog megjelenni. CD-n és letöltéssel is elérhető lesz majd.

K: Mely előadók voltak a legnagyobb hatással rátok, mikor elkezdtétek?

L: Otis Redding, Sam & Dave, James Brown, Beatles, Motown, Mothers Of Invention, Vanilla Fudge, Don Ellis, Traffic, Jimi Hendrix, stb.

K: El tudod magad képzelni más stílusokban, mint pl. progresszív rock, fusion vagy heavy metal? (értsd: klasszikus 70s 80s metal)

L: Nyitott vagyok minden stílusra, átszűrödve az én ízlésemen és intellektusomon.

K: Amikor találkoztam nemzetközelig ismert zenészekkel, nekem úgy tűnt, hogy sokuk elismeri és felnéz a progresszív rock/metal-ban utazó Dream Theater-re. Kiváncsi vagyok te hogy vagy ezzel?

L: Őszintén megmondva, sosem hallotam őket. De majd utánanézek. És te ismered a Monkey Business-t? (A Monkey Business egy cseh funk banda. Robert Lamm látta őket Prágában, és nagyon érdekesnek találta a funkos zenéjük előadásmódját az európai érzékenységükön keresztül interpretálva.)

K: Játszottál a Howland/Imboden projectben, ami fusion zene volt. Írtál dalokat és közre is működtél bennük, főleg Chicago tagokkal. Milyen érzés volt ugyanazokkal az emberekkel másfajta muzsikát játszani?

L: Arra emlékeztetett, hogy hogyan kéne funkcionálnia a zenekarnak, ahelyett, hogy egy cégként működne.

K: A rengeteg zenész közül, akikkel együtt dolgoztál, ki tette rád a legmélyebb benyomást és kire nézel fel a leginkább?

L: Rengeteg van, nem tudok kiemelni.

K: Kik azok a zenészek, előadók, akikkel nem dolgoztál együtt, de szeretnél?

L: McCartney, Prince, John Mayer, Imogen Heap, Sly Stone

K: Van tervben Chicago turné Európában?

L: Szeretnénk lefoglalni egy turnét 2008 tavaszára!

Nagyon köszönjük, hogy időt szakítottál a kérdéseink megválaszolására, ez nagyon megtisztelő!

Interjú: Morten Lauridsen, Blue Desert

forrás: (http://www.bluedesert.dk)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

1 komment

2007.11.19. 21:00 Macc

LEHENGERLÉS.....

Nohát!! Ez aztán nem piskóta kérem, új Europe, új nóták, kicsit más felfogás, de a régi Norum...szóval..hallgassuk, mert jó....nagyon...(vagy csak én kattantam rá erre a nótára indokolatlanul, így 20:30-kor??) !

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

3 komment

2007.11.19. 00:31 dandoadi

ZENÉKKEL BŐVÜLT AZ OLDAL!

Több mint 30 dalrészlettel bővült az oldal A-tól Z-ig, szó szerint!

A Jukebox igény szerint bővülhet, várjuk a kívánságokat is!

Ezzel a jó pár nótával reméljük elleszünk/ellesztek egy darabig!

Frissités legközelebb, amikor úgy alakul!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

2007.11.18. 15:11 dandoadi

MI IS AZ AZ AOR ?

Nos, arról, hogy mi is az AOR, többféle vélemény, megközelítés létezik. Az AOR kifejezés, vagyis az “Adult Oriented Rock" rövidítése számomra 2 műfjat jelöl. Elég sok az átfedés a kettő között, így nyilván rokonműfajokról beszélünk, azonban mégis egyértelműen elkülöníthető a kettő. Az AOR gyökerei valahol a 70es évek közepére/végére tehetőek, olyan arénarock bandák fémjelzik ezt a korszakot, mint a Boston, a Styx, a Kansas, a Foreigner, a Toto, az REO Speedwagon, az Eagles, vagy épp a Journey. Ezen bandák keverték először a rockzenében a nagyívű popdallamokat és magával ragadó slágerességet, olykor lágyságot a rock keménységével, energiájával. Erre a korszakra tehetőek az első power balladák. (Noha pl. a Zeppelin akkor már megírta a Stairway To Heaven-t és az Aerosmith is megjelentette már a Dream On-t.) Később a 80as évek elejére már az egyik legsikeresebb stílussá vált, olyan előadókkal, mint az Asia vagy a Survivor.

És most kanyarodjunk vissza picit a 70es évekhez, és egy másikfajta AOR-hoz. A “másik AOR" gyökerei szintén a 70es években keresendőek, azonban egy egészen más stílusban és hozzáállásban. Los Angeles a sztriptízbárokon és a hajbandákon kívül híres mesteri és zseniális session (stúdió) zenészgárdájáról is. A sessionzenész az a fajta hangszeres, aki ellentétben a mainstream zenészekkel, valójában végig a háttérben dolgozik, és különböző előadók különböző stílusú lemezein csodálhatjuk sokszínűségét és tehetségét. Jazztől rockon át a popon és a soulon keresztül minden műfajban otthon van, és akár többszáz, többezer lemezen is szerepel, mint zenész, de arcát nem sok esetben adja a produkcióhoz. Nos ilyen stúdiózenészek alkották a Los Angeles-i dömping magját, ők voltak felelősek szinte minden igényes, akkoriban sikert elért produkcióért a 70es, 80as években. Többek között belőlük verbúválódott a ToTo zenekar is, akik olyan lemezeken hagyták ott a kezük nyomát, mint Michael Jackson Thriller-e, vagy a Pink Floyd The Wall-ja. Nos ezen zenészek legjava készítette el a West Coast zene bibliáját, az azóta is legendás és klasszikus Airplay című albumot, amit több AOR rajongói oldal is minden idők legnagyobb AOR lemezeként emleget. Az Airplay két frontembere Jay Graydon és David Foster, két páratlan tehetség, az igényes pop/rock zene keresztapjai. Nevükhez fűződnek a Grammy-díjat bezsebelt, slágerlistás 70es, 80as évekbeli előadók sikerlemezei, - felesleges lenne sorolni, hiszen a sor végtelen….Nos ezek a session zenészek és producerek mind a szó minden értelmében profi zenészek, akik mint említettem nagyon sokat merítenek a jazz és a funk elemeiből, ezért gyakran említik őket a smooth jazz kategóriában is. Mint mondtam ez elég összetett :) A lényeg hogy ez az AOR egy érdekes és minőségi elegye a pop, a rock, a jazz és a funk zenének, legtöbb esetben a West Coast jelzővel illetik. Ez a műfaj főleg Japánban hódított teret, és hódít most is, ott igazi kultusza van ezeknek az előadóknak, zenészeknek, lemezeknek. Az említett session muzsikusok a mai napig aktívak, és rendre készítik el igényesebbnél igényesebb AOR/West Coast lemezeiket és dolgoznak más előadókkal, akárcsak az aranykorban.

Most pedig térjünk vissza a tradicionális hard rock alapú AOR zenékhez, amik a 80as évek közepére az egész USA signature soundjává váltak. Angliából ott volt a hatalmas sikerű Def Leppard, majd a 80as évek elejére, közepére az USA-ban is felbukkantak olyan bandák, mint a Night Ranger, vagy a Bon Jovi, akik a Survivor által kitaposott vonalon próbáltak érvényesülni egy fiatalosabb köntösben, immáron az MTV-re készen. Mivel sikerük bombasztikus volt, hamar egész sor ilyen banda alakult, akik a hard rock keménységét keverték a pop slágerességével, és az “MTV-fazonnal". A velük párhuzamosan futó glam és heavy metal bandák (Twisted Sister, Ratt, stb.) is előbb-utóbb a kommerszebb úton próbálkoztak, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel. A 80-as évek végére, 90es évek elejére csak úgy ontotta magából a stílus a jobbnál jobb fiatal bandákat, akiket hajlamosak voltak a pop/glam metal jelzővel illetni és egybemosni az akkori hajbandákkal, legtöbbször helytelenül. Ilyen volt pl. a Giant (szintén egy session legenda, Dann Huff vezetésével!), a Winger, a Firehouse, a Trixter, a Slaughter, a Nelson, a Danger Danger, vagy a Damn Yankees, akik egyaránt ostromolták az MTV-t és a Billboard 100-as listáján is előkelő helyen szerepeltek. A stílus olyan szinten volt sikeres, hogy a 80as években olyan klasszikus 60as, 70es évekbeli bandák is alkalmozkodtak a modern trendekhez, mint a Chicago, a ZZ Top, vagy a Jefferson Airplane, immáron Starship néven, de a legtöbb 70es évekbeli banda átépítette sajátos stílusát a modern korba (Van Halen, Kiss, Heart, Genesis, Yes - hogy csak a legnagyobbakat említsem). A stílus virágzásának a már ismert okok (kurt cobain és az alternatív/grunge láz) vetettek véget. A stílusnak az új évezredben ismét óriási rajongói bázisa van, igaz a mainstream erről nem hajlandó tudomást venni, viszont a 80as évek nagy bandáinak turnéi mind a mai napig nagyon sikeresek. A hard rock zene már hosszú ideje összefonódik az AOR műfajjal, így igazából elválasztani csak érzés szerint lehet.

Mi ezen az oldalon megpróbálunk a lehető legszélesebb skálán foglalkozni minden olyan zenével, ami a műfajhoz kapcsolható, reméljük sok mindenki örömére!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

AOR, WESTCOAST & MELODIC ROCK

ADULT MELODIC MUSIC

Zene

Keresés

Utolsó kommentek

Archívum

Szerzők

Linkek

Rovatok

Naptár

Feedek

Bejelentkezés

2007.11.20. 12:52 dandoadi

JAY GRAYDON ÉLŐ DVD HAMAROSAN!

1 komment

2007.11.20. 06:55 dandoadi

INTERJÚ: BOBBY LAMM (CHICAGO) - 2007. NOVEMBER

1 komment

2007.11.19. 21:00 Macc

LEHENGERLÉS.....

3 komment

2007.11.19. 00:31 dandoadi

ZENÉKKEL BŐVÜLT AZ OLDAL!

Szólj hozzá!

2007.11.18. 15:11 dandoadi

MI IS AZ AZ AOR ?

3 komment