ADULT MELODIC MUSIC

ADULT ORIENTED MUSICS WITHOUT LIMITS - FROM SMOOTH JAZZ, FUSION & NU-COUNTRY THROUGH POP METAL AND HARD ROCK

Zene

Utolsó kommentek

  • TomAce: Láttam, hogy a MEX szóba került, nekem is nagy kedvencem, a blogomban is írtam róluk hosszabb szös... (2008.09.09. 18:41) A MAGYAR WEST COAST
  • Hiller Antal: Mi is ezt a stílust szeretjük játszani,de sajnos erre nincs igény!!! (2008.08.18. 01:01) A MAGYAR WEST COAST
  • attis: Feloszlott a Toto: attis.blog.hu/2008/06/09/feloszlott_a_toto_1 (2008.06.09. 13:44) Asia koncert Budapesten
  • Peter "Pádre" Slaughter: Egy kis ízelitő az új Whitesnake album (Good to be bad) első heti fogadtatásáról néhány ország slá... (2008.05.06. 16:10) WHITESNAKE KONCERT BUDAPESTEN!!
  • Peter "Pádre" Slaughter: Arról,hogy a Def Leppard is jön-e velük,arról még nincs infom.De kutatok. (2008.04.10. 16:42) WHITESNAKE KONCERT BUDAPESTEN!!
  • Utolsó 20

Rovatok

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

2007.11.20. 06:55 dandoadi

INTERJÚ: BOBBY LAMM (CHICAGO) - 2007. NOVEMBER

Az alábbiakban egy friss interjú olvasható Robert Lamm-mel, a Chicago egyik alapítótagjával, aki megrendítő őszinteséggel beszél a Chicago-ról, az ott betöltött szerepéről, zenésztársairól, producerekről, David Foster-ről, szólókarrierjéről és sok minden másról.

Olvassátok szeretettel!




KÉRDÉS: Miért kellett olyan sokat várnunk a "Chicago XXX"-ra? 15 éve ugyanis ez az első teljesen új anyag, a "Twenty1" 1991-es megjelenése óta...

LAMM: A válasz egyszerű: a Peter Wolf-fal tervezett "Chicago 22"-höz óriási lelkesedéssel és reménnyel álltunk hozzá, hiszen visszatértünk ahhoz a zenei hozzáálláshoz, ami a korai albumainkat jellemezte. Feszes, sokkal nagyobb kihívást jelentő dalok, mint bármi, amit a 80as években csináltunk. Az eredmény: összekülönbözés a Warner/Reprise kiadóval, és a lemez meg-nem jelenése. Ez az egész zenekart elkedvetlenítette, és mivel úgy gondoltuk, hogy kihoztuk magunkból a maximumot, minek csináljunk olyan zenét, amire bár mi igazán büszkék vagyunk, semmi támogatást nem kapunk a kiadótól.


K: A korai korszakban te voltál az egyik fő dalszerző, de ez az évek során megváltozott. Miért? Az olyan új tagok beszállása miatt, mint Bill Champlin és Jason Scheff? És a későbbiekben hogy történt, hogy külső dalszerzők kezdtek dolgozni veletek, ellentétben a korai időkkel, amikor csak ti írtátok a dalaitokat?

L: A trend a külső dalszerzők beépítésére a 80as években kezdődött, egyfajta alternatívaként szolgálva arra a fajta dalszerzésre, ahogy azelőtt dolgoztunk, hiszen azt a kiadó non-kommersznek ítélte, és ezért fenyegetővé vált a menedzsment, a rádió, és az MTV számára.

Még mindig én vagyok a fő dalszerző, és soha nem hagytam abba a dalszerzést, még ha a zenekaron belül az én ízlésemben nincs is bizalom. Nem véletlenül volt 5 Robert Lamm szólóproject 1990 óta...

K: A "Chicago-sound" nagyot változott, mikor David Foster került a produceri székbe a 16-os lemeznél. Miért választottátok őt? Azért, mert korábban Bill Champlin-nel dolgozott? Ez egy tudatos döntés volt, hogy azért döntöttetek mellette, hogy változtasson a hangzáson?

L: Fostert már fontolóra vettük a 13-as és a 14-es lemez körül is, de végül a 16-osnál alkalmaztuk. Jó hírneve volt a Hall & Oates-szal, illetve más nagy előadókkal végzett munkája miatt. Champlin dolgaiban való részvétele számunkra jelentéktelen volt és mellékes. A Chicago karrierjében ezen a ponton a mainstream popzene megváltozott, és Foster úgy gondolta, hogy a sound legfontosabb részei Cetera hangja és - kisebb mértékben - a fúvósok.

K: Az utolsó David Foster-rel készült album a 18 volt. Miért nem alkalmaztátok őt a későbbiekben?

L: Foster nem érezte a banda dinamikáját, és azt az elkötelezettséget, ami bennünk volt egymás felé. És nem szerette Scheff hangját sem. A 18 meg is bukott, mert Foster ragaszkodott ahhoz, hogy mindent ő irányítson a munkálatok alatt, ahelyett hogy hitt volna a banda erejében.

K: Rengeteg szó esik a "Stone Of Sisyphus" c. meg nem jelent lemezről, és nagyon sok embertől azt hallottam, hogy egy igazi mestermű. Amennyire tudom, azért nem jelenhetett meg, mert nem volt elég kommersz. A kérdésem az: napvilágot lát valaha ez az album? Észrevettem, hogy a "Chicago XXVI" lemezem a Chicago Recordings Inc.- nél lett megjelentetve. Létezik még ez a kiadó? Ha igen, megjelenhet itt az "SOS" ? Bár azt is el tudnám képzelni, ha az olasz Frontiers kiadó érdeklődne az anyag iránt. Vagy jelenleg csak a Rhino-nál jelentettek meg lemezeket?

L: Lásd 2-es válasz. A Rhino birtokol minden master-t és jövő évben ki is fogja adni a Chicago 22-t. Chicago Records? Az már nem létezik.

K: Az egyik kedvenc Chicago albumom a "Night & Day". Egyszerűen imádom azokat a jazz és big band klasszikusokat a ti hangszerelésetekkel. Iszonyú nagy mennyiségű dal van azokból az időkből (1920-1950 közöttről). Nem terveztek egy "Night & Day" Part 2-t ?

L: Köszönöm a szavaid erről a lemezről, ez az egyik legnagyobb büszkeségünk. Talán lesz folytatása. Ha Bruce Fairbairn nem hunyt volna el, valószínűleg már lenne is!

K: A legendás néhai Bruce Fairbairn volt a producer a "Night & Day"-en. Milyen volt vele dolgozni és mennyivel volt másabb, mint David Foster?

L: Fosternek kényelmesebb szólóelőadókkal dolgozni. A tapasztalatunk Bruce-szal az volt, hogy megértette a zenekar természetét, hogy hogyan történik a közreműködés a Chicago minden irányából, megadta nekünk a teret, hogy ez az album rendkívüli lehessen.

K: Egy másik kedvenc albumom a "Twenty1", és ha már zseniális producerekről beszélünk, a dalok nagy részén Ron Nevison dolgozott veletek (ahogy pár dalon a 19-en is). Hogy jött az ötlet hogy vele dolgozzatok?


L: Nevison szigorúan a 80as évek végén lévő nagy sikereinek köszönhetően lett kiválasztva. Ő hozta a Diane Warren nótákat is a lemezre. Nem értettük, miért kell ilyen egyszerű zenét csinálnunk. De ezek voltak a slágerek. Ebben az időszakban merültek fel a problémák Danny Seraphine gyengülő teljesítményével, így már nem is játszik a lemezen, és szinte teljesen mellőzve lettek a fúvósok is. Én személy szerint ragaszkodtam a fúvósokhoz azokban a dalokban, amiket én írtam ezeken a lemezeken.

Nevison nem zenész, és ez így nem működött.

K: A Chicago-nak jó hosszú történelme van. Mit gondolsz, mennyiben másabb a banda most, mint amikor elkezdtétek?

L: A fő differenciák: nincs Terry Kath és rossz a felfogás. A menedzsment képes volt irányítani az eredeti tagokat, így már inkább pénzkereseti forrásként funkcionál. Sokkal több lehetett volna...

K: A Chicago-ban mindig is sokan voltatok tagok. Jelenleg 8-an vagytok. Nehéz így a döntések meghozatala ? Van valaki a bandában, aki kimondja a végső szót, ha nem tudtok dűlőre jutni? Mondjuk te, vagy Jimmy Pankow?

L: Lásd az előző válasz...Amúgy pedig 4 eredeti tag van. Champlin és Scheff partnerek, ők nem kívántak részt venni a döntések meghozatalában, sajnos. Imboden és Howland pedig alkalmazottak.

K: Hogy jött létre a Beckley-Lamm-Wilson project?


L: Mialatt a második szólóalbumomat készítettem, Beckley küldött egy dalt a produceremnek, Phil Ramone-nak, aki azt javasolta, hogy énekeljek egy dalt Carl-lal és Gerry-vel.

Amikor ezt a projectet elkezdtük, már rég barátok voltunk, és mind elidegenedtünk az eredeti bandáinktól, úgyhogy buzgón vetettük bele magunkat a közös munkába.

K: Közreműködsz Roger Daltrey "Rocks In The Head" c. szólóalbumán is. Hogy kerültél ebbe a projectbe?

L: Az akkori dalszerző partnerem, Gerard McMahon dolgozott ezen a projecten és megkért, hogy csatlakozzak. Igazán örülök, hogy megismerkedhettem Daltrey-val, aki egy kitűnő művész.



K: A Chicago szerepel egy dallal az "USA for Africa" lemezen, a "Good For Nothing" c. nótával. Hogy kerültetek szóba ennél az albumnál?

L: Quincy Jones és a többiek akik az albumon dolgoztak, kitalálták, hogy fel akarnak minket tenni a lemezre, a lemezeladási számok növelésének érdekében. (jótékonysági lemez - a szerk.) Foster szintén szerepelni akart az albumon.

K: A "Good For Nothing" külön erre a lemezre lett írva és feljátszva?

L: Nem, a dalt én és Richard Marx - Foster protezsáltja - írtuk, még a Chicago 17-re. Marx is hangszerelte a dalt.

K: Nem volt nehéz kiválasztani egy albumra való dalt a "Night & Day"-re hiszen annyi fantasztikus örökzöldből lehetett választanatok?

L: De, rengeteg jó dal született abban az időben. Mindig emlékeztetni kellett magunkat arra, hogy itt big bandekről van szó, nem csak a jazzről, Porter-ről, Gershwin-ről, stb. Azt hiszem jól sikerült a döntésünk, noha van pár megkérdejelezhető választás is, mint pl a "Blues In The Night" és a "Dream A Little Dream".

K: Nem volt nehéz áthangszerelni ezeket a klasszikusokat ? Hogy vettétek ezt a kihívást ?

L: Ha valami vidám hangulatban telik, akkor semmi sem nehéz! A dolog kulcsa az volt, hogy emlékezzünk, ez egy Chicago album lesz.

K: Hogy éltétek meg Peter Cetera helyettesítését és mért Jason-ra esett a választás?

L: Olyasvalakit akartunk, aki igazán a Chicago részévé akar válni. Cetera pont jókor ment el.

Egy olyan hangot akartunk, aki nem olyan mint a többi pop/rock hang. Jason hangja nagyon karakteres, felismerhető. Tehetséges zenész, nagyszerű basszusgitáros, dalokat is ír, így hát tényleg tökéletesen beleillik a zenekarba.

K: El tudom képzelni, hány kiadatlan Chicago nóta lehet a tarsolyotokban. Más olyan bandák is kiadtak korábban meg nem jelent dolgokat, mint a Toto, a Beatles, vagy a Bon Jovi. Ti nem terveztek egy ilyen Chicago Box Set-et?

L: Nagyon kevés ilyen anyagunk van, ami van, az pedig a Rhino újrakiadásokra kerül. Bővebb infoért nézelődj a Rhino.com-on.

K: Tudomásom szerint Keith Howland nem játszott egy lemezen sem a Chicago előtt. Hogy jött az ötlet őt választani 1995-ben, miközben annyi brilliáns gitáros volt L.A.-ben, akik mellett dönthettetek volna? (Nem Keith értékét kétségbevonva, hiszen ő is brilliáns!)

L: Howland Chicago koncerteken nőtt fel, tudja az egész repertoárt, megérti Kath hatását a Chicago sound-ra, friss ötletei vannak, részt vesz a munkában, és óriási energia van benne. Ő volt a megfelelő választás!

K: Bruce Gaitsch tagként van feltüntetve a "Night & Day"-en, mégsem maradt tag. Miért?

L: Bruce egy nagyszerű barát, és képzett gitáros. És ő is Chicago-ból jött! Épp akkor szűnt meg a kapcsolatunk DaWayne Bailey-vel, és Bruce örömmel ugrott be. Nem különösebben akart állandó tag lenni, és nem is énekel.

K: A szólelemezeden, a "Life Is Good In My Neighborhood"-on Phil Ramone-nal dolgoztál együtt. Milyen volt vele a közös munka, és mennyivel volt másabb mint a többi fantasztikus producer, akikkel összehozott a sors?

L: Phil nagyon bátorító volt velem egy olyan időszakban, amikor nagyon kellemetlenül éreztem magam a bandában. Hosszú történelme van a Chicagoval, régóta ismerem, és ő egy barát.

És meg kellene említenünk a két másik producert, akik érintettek ebben a projectben, Randy Goodrum-ot és John Van Eps-t.


K: Te írtad vagy közreműködtél a legtöbb dalban a lemezeden, a "Subtlety & Passion"-ön. Hogy zajlottak a munkálatok?

L:  Mintha csak a mennyben lettem volna. Rengeteg időt töltöttem a vázlataimmal, amiket az évek során halmoztam fel a stúdióimban New York-ban és California-ban. Tudtam, hogy ez egy olyan album, amit a Chicago-nak kéne megcsinálnia. Habár az én témáim Terry Kath elvesztéséről, az új életemről az új szerelmemmel, Joy-jal, a gyermekeimről, 9/11-ről,  a zenekarbeli testvéreimmel való kapcsolatomról szóltak. Nagyon személyes témák. Ez volt a lényeg. Az érzéseimről írni, nem valami szar power balladákat játszani.

K: Hogy választottad ki a zenészeket hozzá?

L: Azt akartam, hogy mindenki játszon rajta, aki valaha játszott a Chicago-val, még Terry Kath is, mivel ez a lemez egy hódolat volt a Chicago felé. Pár ember viszont sajnos nem ért rá abban az időpontban, amikor a lemezt vettük fel, és ezt mélységesen sajnálom.


K: Azt olvastam valahol, hogy a Chicago dolgozott együtt Duke Ellington-nal, illetve részt vettetek egy TV show-ban vele. Igaz ez? Milyen volt a kapcsolatotok?

L: Duke akkor már nagyon beteg volt, és nem sokkal a show után elhunyt. Találkoztunk a 20. század legnagyobb zenészeivel, és ők mind nagyon kedvesek voltak az "új fiúkkal".  Szerezd be a "We Love You Madly" c. DVD-t!


K: Hogy lehet, hogy nem használtátok több dalodat a "Chicago XXX"-on?

L: A producer, Jay De Marcus feladata volt, hogy jól válassza ki a dalokat. Az én személyes választásom nem ezekre esett volna. Pankow nem hozott dalokat, Loughnane dalait nem használtuk fel. Én 9 nótát hoztam.

K: Terveid között szerepel egy új szólóalbum?

L: Igen, mindig is fogok új zenéket írni. Most fejeztem be egy lemezanyagot, ami a "The Bossa Project" névre hallgat majd, és 2008 közepén fog megjelenni. CD-n és letöltéssel is elérhető lesz majd.

K: Mely előadók voltak a legnagyobb hatással rátok, mikor elkezdtétek?

L: Otis Redding, Sam & Dave, James Brown, Beatles, Motown, Mothers Of Invention, Vanilla Fudge, Don Ellis, Traffic, Jimi Hendrix, stb.


K: El tudod magad képzelni más stílusokban, mint pl. progresszív rock, fusion vagy heavy metal? (értsd: klasszikus 70s 80s metal)

L: Nyitott vagyok minden stílusra, átszűrödve az én ízlésemen és intellektusomon.


K: Amikor találkoztam nemzetközelig ismert zenészekkel, nekem úgy tűnt, hogy sokuk elismeri és felnéz a progresszív rock/metal-ban utazó Dream Theater-re. Kiváncsi vagyok te hogy vagy ezzel?

L: Őszintén megmondva, sosem hallotam őket. De majd utánanézek. És te ismered a Monkey Business-t? (A Monkey Business egy cseh funk banda. Robert Lamm látta őket Prágában, és nagyon érdekesnek találta a funkos zenéjük előadásmódját az európai érzékenységükön keresztül interpretálva.)


K: Játszottál a Howland/Imboden projectben, ami fusion zene volt. Írtál dalokat és közre is működtél bennük, főleg Chicago tagokkal. Milyen érzés volt ugyanazokkal az emberekkel másfajta muzsikát játszani?

L: Arra emlékeztetett, hogy hogyan kéne funkcionálnia a zenekarnak, ahelyett, hogy egy cégként működne.


K: A rengeteg zenész közül, akikkel együtt dolgoztál, ki tette rád a legmélyebb benyomást és kire nézel fel a leginkább?

L: Rengeteg van, nem tudok kiemelni.


K: Kik azok a zenészek, előadók, akikkel nem dolgoztál együtt, de szeretnél?

L: McCartney, Prince, John Mayer, Imogen Heap, Sly Stone

K: Van tervben Chicago turné Európában?

L: Szeretnénk lefoglalni egy turnét 2008 tavaszára!



Nagyon köszönjük, hogy időt szakítottál a kérdéseink megválaszolására, ez nagyon megtisztelő!



Interjú: Morten Lauridsen, Blue Desert

forrás: (http://www.bluedesert.dk)

1 komment


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fábián Bence · http://rosszotlet.blogspot.com 2007.11.20. 22:34:59

Szimpatikus forma. Remélem kijönnek a kiadatlan cuccok, és megvalósul az európa-turné. Az említett szólólemezek beszerzésére meg erősen kedvet kaptam ;)